Hilliard kiszorított helyzetből eldobta, nem járt sikerrel jöhetett a ráadábdát szerzett a KTE, pontokat viszont először a Kaposvár jegyezhetett, 84–86. Klobucar kiválóan állt bele távolról, 87–86. Martin forgatta meg védőjét, majd a fault után csak az egyik büntetőt értékesítette, 87–87. Klobucarnak ütöttek oda ketten is, de csak az egyik büntetőt értékesítette, 88–87. Jó hazai védekezés után Pollard ellen szabálytalankodtak, és nem remegett meg a keze, 90–87. Hilliardot sapkázták le, utána viszont nem változott a differencia jó darabig, mígnem Martin zsákolta be, 90–89. Wittmann állhatott a vonalra, mindkettőt bevarrta, 92–89. Időt kért a Kaposvár, tizenhárom másodperccel a dudaszó előtt. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét most is kiválóan védekezett, és ezzel kiharcolta a nagyon fontos harmadik győzelmét a középhá Gábor vezetőedző értékelése: – Nem tudom hova fokozni a szavakat, nagyon büszke vagyok a csapatomra, fantasztikus amit produkáltak. 17 nap alatt 7 meccset játszottunk pihenő nélkül.
Több pont ebben a negyedben már nem esett. A záró etapban Pollard kettesére Diggs hármassal reagált, őt Hilliard másolta, 61–62. Klobucar a legjobbkor hintette be kintről, 64–62. Csorvási termelte be a gyűrű alól, Karahodzsics is ugyanígy tett a túloldalon, 66–64. Diggs büntetői pontosak voltak, Price pedig lepattanó után, lendületből vihette gyűrűre, 66–68. Karahodzsics második egyesét dobta be, míg Diggs egy újabb trojkával vétette észre magát, 67–71. Pollard volt kellően harcias, és kettő plusz egyes akciója után 70–71 állt a táblán. Felváltva estek a kosarak, Diggs extra triplája után viszont taktikai értekezletet kellett tartani a hazai oldalon, 74–78. Őrült izgalmak kezdődtek az utolsó percekben, mindkét térfélen szépségdíjas dobásokat mutattak be a játékosok, 81–84-nél Forray Gábor időt kért, ekkor még 19 másodperc volt hátra. Pollard vezette fel, majd rá is jött ki a figura, és csont nélkül süllyesztette el hármasát, 84–84. Négy szekundum maradt még a rendes játékidőből, Lazic mester kikérte idejét, félpályáról jöhetett így csapata.
Amikor a védekezésünk rendben van, automatikusan a játékunk minősége is javul. Erről nem is kell hosszabban beszélni. Fontos lesz, hogy az első pillanattól kezdve hogyan védekezünk. Ha az a helyén lesz, akkor lesz esélyünk a győzelemre. Forray Gábor, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Mindkét csapat számára rendkívül fontos találkozó következik. Ebből kifolyólag egy nagyon kemény, kiélezett mérkőzésre számítok. Azt gondolom, hogy a két csapat tökéletesen ismeri a másik felet. Nyilván a hazai pálya a somogyiak mellett szól, de bízom a játékosaimban, akik többször is bizonyították már, hogy nehéz helyzetben is képesek bravúrra. Vannak a keretben többen, akiket sérülések hátráltatnak immáron hetek óta, de azt gondolom, hogy megtanultunk ezzel együtt élni, és egy ilyen fontos találkozón mindenki vállalja a játékot.
Tisztelt Lakosság! A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Duna Aszfalt Zrt. tájékoztatja Önöket, hogy a "67. sz. főút M7 autópálya és Kaposvár (észak) közötti szakasz 2×2 keresztmetszetre történő fejlesztésének megvalósítása – Kaposfüred elkerülő szakasz" megnevezésű beruházás kapcsán – a koronavírus járvány okán hatályos jogszabályokra való tekintettel – személyes részvétellel járó lakossági fórumra nem kerülhet sor, ezért kérdéseiket a tájékoztató végén feltüntetett elérhetőségek valamelyikén tudják feltenni. A kivitelezési munkálatokat a Duna Aszfalt Zrt végzi. A nettó 7. 998. 660. 009 forint értékű fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A 2021 tavaszán kezdődő építkezés várhatóan 2023. áprilisában fejeződik be. A projekt bemutatása: A 67. főút Kaposfüred elkerülő szakasz engedélyezési terveit 2019-ben nyújtották be az érintett hatóságokhoz útépítési és hídépítési engedélyezési eljárások lebonyolítása céljából.
00: Zalakerámia ZTE KK–Naturtex-SZTE Szedeák 2. október 8., szombat 17. 00: Arconic-Alba Fehérvár–MVM-OSE Lions 18. 00: DEAC–Hübner Nyíregyháza BS 18. 00: Egis Körmend–Zalakerámia ZTE KK 18. 00: Szolnoki Olajbányász–Sopron KC 18. 00: Falco KC Szombathely–Kometa Kaposvári KK 18. 00: Atomerőmű SE–Budapesti Honvéd Sportegyesület 2022. október 9., vasárnap 18. 00: Naturtex-SZTE Szedeák–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 3. október 12., szerda 18. 00: Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–DEAC 18. 00: Hübner Nyíregyháza BS–Szolnoki Olajbányász 18. 00: Zalakerámia ZTE KK–Arconic-Alba Fehérvár 18. 00: MVM-OSE Lions–Budapesti Honvéd Sportegyesület 18. 00: Kometa Kaposvári KK–Atomerőmű SE 2022. október 19., szerda 19. 00: Sopron KC–Falco KC Szombathely 2022. december 7., szerda 18. 00: Naturtex-SZTE Szedeák–Egis Körmend 4. október 15., szombat 17. 00: Arconic-Alba Fehérvár–Naturtex-SZTE Szedeák 18. 00: Egis Körmend–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 18. 00: Falco KC Szombathely–Hübner Nyíregyháza BS 18. 00: Budapesti Honvéd Sportegyesület–Zalakerámia ZTE KK 18.
Loading... *Fontos üzenet – A a U-TV-tel karöltve több, mint 140, 000 élő streamet közvetít egy évben. Mindazonáltal, kérjük vegye figyelembe, hogy ilyen események streamelési tulajdonjoga általában országos szinten van, ezért előfordulhat, hogy egyes országokban bizonyos eseményeket nem lehet nézni a korlátozások miatt. Mielőtt csatlakozik a U-TV-höz és pénzt tölt fel, hogy nézhesse a Kaposvári KK KTE Duna Aszfalt, vagy bármely másik eseményt, ajánljuk, hogy ellenőrizze a U-TV oldalon, hogy, a tartózkodási helyétől függően, tudja -e nézni az élő streamet.