Ipari terület a Déli Iparterületen marad tartalékként, ahol ennek megfelelő hasznosítással kezdett a terület beépülni. A DMTK sportpályája a Mindszenty József utca – Arany János utca – Sport köz által határolt területen hosszabb távon is megtartásra tervezett, ezért a korábbiakban kertvárosias lakóterületbe és zöldterületbe sorolt terület különleges sportterület kijelölést kap. – 16 – Az Újhegyi dűlő területén áthaladó gázvezeték védőtávolságán belül korábban kijelölt zöldterület kertvárosias lakóterületbe kerül átsorolásra a terület fenntarthatósága és hasznosíthatósága érdekében azzal, hogy a védőtávolságon belüli területsáv a szabályozási terven telek be nem építhető része jelölést kap. Dunaharaszti jelentős előrelépést tett a közhasználatú zöldterületek, a közösségi célt szolgáló szabadtéri funkciók, játszóterek, sportpályák létesítése terén. Ezek az önkormányzati tulajdonú területeken megvalósult fejlesztések eddig még nem jelentek meg a területfelhasználás szintjén. Az új játszóterek, sportterületek beépítésre nem szánt zöldterület kategóriába kerülnek átsorolásra, így a Temető utca – Móricz Zsigmond utca kereszteződésénél és a Szent István utca – Kölcsey Ferenc utca kereszteződésénél megvalósult fejlesztések esetében.
A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. 19. ) Korm. rendelet tartalmazza többek között a biztonsági övezetben tiltott tevékenységeket. A szénhidrogén szállítóvezetékek biztonsági követelményeiről és a Szénhidrogén Szállítóvezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről a 79/2005. (X. ) GKM rendelet rendelkezik. – 30 – 1. 2. A változással érintett területek összefoglalója 1. 1 A településszerkezeti változások bemutatása 1. Sportszigeten üdülőterületek átsorolása Dunaharaszti területén a Ráckevei (Soroksári)–Duna melletti területeken jellemző az üdülőterületek jelenléte. A Sportszigeten a hétvégiházas területek mellett üdülőházas területek is megjelennek. Itt tervezett két beépítetlen telken (hrsz. 6458, 6459) a korábbi hétvégiházas területfelhasználás besorolás helyett üdülőházas besorolás kijelölése. A hétvégiházas besorolású teleksorban lévő közterületi nyúlvány (hrsz. 6460 része) helyén a szomszédos telkekkel egyező hétvégiházas területfelhasználás kijelölése tervezett, azonban ez nem jelent területfelhasználási változást, ugyanis az új jogszabályi előírásoknak megfelelően a gyűjtőútnál alacsonyabb rendű utak nem jelennek meg önálló elemként a településszerkezeti terven.