Nem igazán értettük, de az arcával, szemével úgy illusztrálta a tartalmát, hogy mi is átélhettük. Perecsenyi Attila versmondó egy különlegességgel lepett meg bennünket. Felkutatta Léda búcsúzó levelét, amit Adynak szánt, de nem adta fel mégsem. Ezt Ötvös Éva tolmácsolta: "Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék. Egy nehéz operációra voltam itt, és pénteken elutazom. Az express Bécsben áll egy néhány percig, s ez a legközelebbi város oda, hol maga van, ha ugyan ott van, mivel ezt sem tudoom biztosan, nem kérdeztem senkit erről, csak úgy szimatolom. Megtenné ezt a négy órás utat, hogy Bécsben megláthassam, egyebet nem tudtam erre az én nagy kívánságomra kieszelni? Magánál ez nem jelentene mást, mint egy udvariassági gesztust minden következmény és utóhatás nélkül, nekem talán jót tenne vele, és minden maradna "sans lendemain" mindkettőnk részére.
1, Nr. 3, Nr. 4, Isten, / Noktürn Op. 27, Nr. 2 Isten, Én nem tudtam – Meleg Vilmos egyedűl Mint gyermek…, /Kodály Zoltán: Kilenc Zongoradarab Op. 3., Nr 3 – Lento Tudod, hogy nincs bocsánat, Bukj föl az árból – Meleg Vilmos egyedűl Bukj föl az árból, / Farkas Ferenc: Arioso Az Isten itt állt a hátam mögött…/ Lobos: Fekete Hattyú dala Talán eltünök hirtelen, Ime hát megleltem hazámat – Meleg Vilmos egyedűl Nem emel föl már senki sem /S. 4 Sajtó:
– ezek voltak a rendezvény fővédnöke, dr. Bánszki István, a gimnázium nyugalmazott igazgatója megnyitóbeszédének kulcsszavai. Tóth Katalin iskolalelkész köszöntőjében hangsúlyozta: ez a szavalóverseny alternatív istentisztelet, ahol a versmondás igeszolgálattá nemesülhet. A zsűri két tagja ez évben médiaszakember volt: Kósa Árpád, a Kölcsey TV ügyvezető igazgatója és Szabó Erika magyartanár, a Sunshine Rádió hírszerkesztője. A zsűri elnöke, Markovics Attila – Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala oktatási, kulturális és sportirodájának osztályvezetője – kijelentette: "Nem magamutogatás a versmondás, hanem szolgálat a másik ember felé, hogy kapott képességeimmel örömet és szépséget nyújtsak. Kitárulkozó lélekkel kell megmutatnom embertársaimnak a bennem lévő tehetséget. " Ez valósult meg a péntek délutáni elődöntő során, amelyen két fordulóban szavalta el választott költeményeit a tizennyolc leány és a három fiatalember. A zsűri vacsora után hozta nyilvánosságra a szombat délelőtti döntő tizenkét résztvevőjének nevét és a versek címét.
Időpont: 2019. szeptember 14. 19:00Helyszín: Árpádházi Szent Margit templom (Sopron, Szent Margit utca 4. )Válogatás József Attila, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Pilinszky János és Babits Mihály műveiből. A költők erkölcsi felelősségtudattól áthatott lírája és hitvallása az élet tiszteletére hívja fel a figyelmet, bemutatva a keresztény – és egyúttal örök – emberi értékeket: család, haza, hit, szeretet.