Seilern Crescence grófnő. Magyar szellemben nevelték, Lunkányi János magántanító mellett egyes tárgyakat szaktanítóktól, építészetet pl. Révai Miklóstól, tanult, évenkint nyilvános iskolában vizsgázott. 1808-ban részt vett a nemesi fölkelésben, 1809-ben a würtembergi huszárezred főhadnagya. A fegyvernyugvás után a Lichtenstein-huszároknál, majd egy dsidás ezrednél szolgált, 1813 nyarán kapitány. A lipcsei csata után Párizsba ment, majd Itáliában volt, 1815-ben a tolentói lovassági ütközetben tüntette ki magát. 1826-os leszereléséig a Hessen-Homburg huszárezredben szolgált. Katonáskodása idején nagyobb utazásokat tett Franciaországba, Angliába, Itáliába, Görögországba az olasz költészetet, a görög irodalmat és művészetet tanulmányozva, majd Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl. A külfüldi intézmények közül elsőként a lóverseny honosításához kezdett. Párizsi útján a XIV. Lajos által építtetett Canal du Midi keltette benne a Tisza-szabályozás gondolatát. Az országgyűlésen fölajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.
Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek. Ha rikkancs volna mesterséged, segítnék kiabálni néked. Hogyha meg szántóvető lennél, segítnék akkor is mindennél. A lovaidat is szeretném és szépen, okosan vezetném. Vagy inkább ekeszarvat fogva szántanék én is a nyomodba, a szikre figyelnék, hogy ottan a vasat még mélyebbre nyomjam. Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat, én zavarnám a fele varjat. S bármi efféle volna munkád, velem azt soha meg nem unnád. Ha nevetnél, én is örülnék, vacsora után melléd ülnék, pipámat egy kicsit elkérnéd s én hosszan, mindent elbeszélnék.
(Magyarok). Az Úr szemével körbetekintő ifjú költő már nem imádkozott, hanem tanított és prédikált, mint a mennyei Atya fölkent papja: "Ti jók vagytok mindannyian, / Miért csinálnátok hát rosszat? " - "Isten országát hirdetem néktek / Aki eljön hozzánk: a földre". (Tanítások). "Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, / Nyisson ajtót nekünk a reménység! " (Magyarok). A teremtés kezdetén a "többsejtű ember" eljövetelét jövendölte, "Aki belőlünk vetül majd elő, /Aki mi leszünk, A nagy Továbbcsináló, / Akiért most beteg a világ", s akit úgy képzelt el, hogy "Alakja Istenhez hasonlóbb legyen" (Most a teremtés kezdetén vagyunk). József Attila megszólított istene sokáig arctalan volt. A személytelen szimbólumot emberi vonásokkal kellett hát felruháznia. Gyerekes bájjal antropomorfizált Isten-figurája nem távoli-félelmetes szellemlény, hanem testközelben bármikor felbukkanható, jóságos gondviselő, aki álruhában kószál az emberek között: "Hogyha golyóznak a gyerekek, / az isten köztük ott ténfereg. / S ha egy a szemét nagyra nyitja, / golyóját ő a lyukba gurítja. )
1965 áprilisában Bécsben Herder-díjat vehet át. 1975. március 3-án halt meg Budapesten. JUHÁSZ Gyula költő, újságíró Szegeden született 1883. április 4-én. Iskoláit Szegeden végezte. 1902-06-ban Budapesten bölcsész hallgató, ahol megismerkedett Babitscsal és Kosztolányival. 1907-ben magyar-latin szakos tanári oklevelet szerzett. 1906-tól Máramarosszigeten, Léván, Nagyváradon, Szakolcán és Makón tanított. 1918-tól a Szeged és Vidéke, majd a Délmagyarország munkatársa, a Nyugatnak is dolgozott. Idegbaja fiatalkorától kínozta, depressziós állapotban különböző módokon ismételten öngyilkosságot kísérelt meg, végül halálát is az okozta. Költészete főként a századelő magyar lírájának újabb jegyeit viseli magán, a népnemzeti hagyományok egy részének fölfrissítésével egyidejűen. Borongó hangulatok, fájdalmas szépségkultusz, gyöngéd és lelkesült emberszeretet hatják át leggyakrabban a sorait. Élményforrása az alföldi táj, gyakran idézi meg művészek alakját. Jézus, illetve a jézusi szelídség iránti vonzódása ismételten kifejeződik verseiben.
Édesapja észt származású orosz állampolgár, francia származású volt. A családot erős vallásosság jellemezte, a szülők több évet töltöttek Indiában misszionáriusként. 1881-ben Baselba költöztek, a szülők az Evangélikus Misszionárius Társaságnál tevékenykedtek. 1890-ben a göppingeni latin iskolába járt, és 1891 júliusában letette a württemberigi tartományi vizsgát. 1891-ben egy evangélikus teológiai szemináriumba iratták be, ahonnan megszökött, ezért kicsapták. Szülei Bad Bollba küldték Christoph Blumhardt atya mellé, aki ördögűző képességeiről volt híres. Itt Hermann júniusban pisztolyt vásárolt és öngyilkosságot kísérelt meg, ezért hónapokra Stettenbe küldték gyógykezelésre az elmebetegek és epilepsziások intézetébe, majd Pfisterer atyánál talált menedéket Baselban, ahol beiratkozott a gimnáziumba, és 1893-ban levizsgázott. 1894 júniusától segédként dolgozott a clawi Perrot toronyóragyárban és ebben az időszakban kezdte el intenzíven művelni magát. Órákat töltött el nagyapja könyvtárában, ahol megtalálta a XVIII.
1926-ban visszatért Budapestre. 1928-38-ban ő szerkesztette a Munka című folyóiratot, s vezette a Munka-kör tevékenységét. Fiatal munkások és értelmiségiek szervezésével és nevelésével foglalkozott. Megismertette velük a szocializmus eszméit, az illegális kommunista párttal azonban szinte szüntelen vitában állt. Első felesége, Simon Jolán halála után 1939-ben feleségül vette Kárpáti Klára tanárnőt, akivel Angyalföldön élt, s ott vészelte át az 1944-es ostromot, amelyről naplót írt. 1945 után a Szociáldemokrata Pártba országgyűlési képviselője, a Magyar Művészeti Tanács alelnöke lett. A munkáspártok egyesülése után nem vett részt a politikai mozgalmakban, 1949–56-ban mint író is hallgatásra kényszerült. 1956-ban kapcsolódhatott be ismét az irodalmi életbe. 1957-ben a Csók István Galériában kiállítást rendezett festményeiből. 1961-ben Párizsban is kiállították festményeit, majd Svájcban, Lengyelországban, Csehszlovákiába és Olaszországban is. július 22-én. REMÉNYIK Sándor költő, lapszerkesztő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja Kolozsváron született 1890. augusztus 30-án.