Ayn Rand Az Ősforrás – Az Ősforrás (Ayn Rand) - Alexandra Kiadó - Mai-Könyv.Hu

Mindannyiunkban van egy homályos, színes kép, amikor ezt mondjuk, valami fennkölt, nagy és fontos kép. De amit valójában ismerünk belőle, az csak azok az emberek, akikkel életünk során találkozunk. Nézz rájuk. Tudsz akár egyet is mondani, akire ilyen emelkedett ünnepélyességgel tekintesz? Én csak gyerekkocsiknál civakodó családanyákat látok, taknyos kölyköket, akik mocskos szavakkal firkálják tele a járdákat és ittas elsőbálozó lányokat. Vagy szellemi hasonmásaikat. Ami azt illeti, lehet valamiféle tiszteletet érezni az emberek iránt, amikor szenvednek. A szenvedő embernek van méltósága. De megfigyelted már őket akkor, amikor jól érzik magukat? Ilyenkor látod az igazságot. Figyeld meg azokat, akik vurstlikban szórják a pénzüket, amiért pedig halálra dolgozták magukat! Nézd csak meg a gazdagokat, akik előtt az egész világ nyitva áll! Figyeld meg, hogyan szórakoznak! Az elegánsabb kocsmákban. Ez a te emberiséged, általánosságban. Nem akarok érintkezni velük. – De a pokolba is! Ne így nézd!

Ayn Rand: Az ősforrás (The Fountainhead) - Építészek a szépirodalomban I. - Dobozoló blog

Ayn Rand: Az ősforrás (The Fountainhead) - Építészek a szépirodalomban I. - Dobozoló blog

Heyer vége úgy köszöntött be, ahogy mindenki várta. Francon csak megkönnyebbülést érzett. – Tudtuk, hogy előbb vagy utóbb ez lesz – mondta Francon. – Miért sajnáljuk azt, hogy megkímélte magát és mindannyiunkat egy hosszú haláltusától? Keating viselkedése nyugodtabb volt, mint az elmúlt hetekben. Üres kábulat nyugalma volt. A gondolat mindenhová követte, gyengéden, hangsúlytalanul, monoton hangon, a munkahelyére, otthon, éjszaka: gyilkos... nem, de majdnem gyilkos... majdnem gyilkos... Tudta, hogy nem baleset volt; hogy számított erre a második szélütésre, amely kórházba küldi Heyert élete hátralévő részére. De tényleg csak ennyire számított? Vajon nem tudta, mit jelenhet egy második szélütés? Vajon erre számított? Emlékeiben kutatott. Erőlködött, szárazra csavarta agyát. De semmi sem jött. Azt várta, hogy majd jön egy érzés, így vagy úgy. Tudni akarta. Észre sem vette, hogy mi zajlik körülötte az irodában. Elfelejtette, hogy csak kevés ideje maradt elrendezni a társtulajdonosi dolgot Franconnal.

Ezzel sikerült megmutatnia – anélkül, hogy nyugodt, tárgyilagos stílusában érzékelhető törést okozott volna -, hogy azok a szavak, melyeket most rendezett nyomtatásban láthatott az olvasó, a kéziratban kusza betűk halmazai voltak, egy érzelmektől remegő kéz teremtményei. Felszólította az építészeket, hogy mondjanak le önző, egyéni dicsőséget kereső küldetésükről, és szenteljék magukat népük lelkiállapotának megtestesítésére. Az építészek szolgák, nem pedig vezetők. Egojuk előtérbe helyezése helyett az ország lelkét és koruk ritmusát kell kifejezésre juttatniuk. Saját képzeletük illúzióinak követése helyett pedig azt a közös nevezőt kell megkeresniük, melynek segítségével munkájuk eljut a tömegek szívéhez. Az építészeknek – ó, barátaim, nem a miérten kell gondolkodniuk. Feladatuk nem a parancsolás, hanem a parancsok teljesítése. A Szentbeszédek kőbent kritikákból ollózott idézetekkel reklámozták: Lenyűgöző! – Egy rendkívüli teljesítményi – A művészettörténet páratlan alkotásai – Egy elbűvölő emberrel és mély gondolkodóval nyílik alkalmunk megismerkedni.

– Ha most magyarázkodik, ne tegye! Én sem szeretem őket. Folytassa a munkát. Viszlát! – Viszlát, Vörös! Amikor a következő alkalommal Roark megjelent ezen az építési területen, a kék szemű villanyszerelő már messziről integetett neki, odahívta és tanácsot kért, amire nem volt szüksége; azt mondta, hogy Mike-nak hívják, és hogy nem látta Roarkot már pár napja. A legközelebbi látogatáskor a nappali műszak pont véget ért, és Mike kint várt Roarkra, amíg az be nem fejezte az ellenőrzést. – Mit szólna egy sörhöz, Vörös? – invitálta, amikor Roark odaért. – Rendben – mondta Roark -, köszönöm. Egy alagsori kocsma sarkában ültek egy asztalnál, sört ittak, és Mike elmondta kedvenc meséjét arról, hogyan zuhant le öt emelet magasból, amikor egy állvány beszakadt alatta, hogyan tört el három bordája, de túlélte. Roark pedig az építőiparban töltött napjairól beszélt. Mike rendes neve Sean Xavier Donnigan volt, de ezt már régen elfelejtette mindenki; volt egy szerszámoskészlete és egy régi Fordja, és csak egyetlen célja volt: járta az országot egyik építkezésről a másikra.

Nézd meg, Howard! Érdekes! Roark végigfutotta az újságot. A címlapon egy leányanya képe volt, vastag, csillogó ajakkal, aki lelőtte szeretőjét; a kép alatt önéletrajzának első része, és a tárgyalás részletes beszámolója. A többi oldal hadjáratot indított a közművek ellen; napi horoszkóp; idézetek templomi prédikációkból; receptek fiatal asszonyoknak; gyönyörű lábú lányok képei; tanácsok, hogyan tartsunk meg egy férjet; csecsemő-szépségverseny; egy vers, mely azt hirdette, hogy mosogatni nemesebb cselekedet, mint szimfóniát írni; egy cikk, mely azt bizonyítja, hogy a nő, aki már szült gyereket, automatikusan szentté válik. – Itt a válasz, Howard. A kérdésünkre. Ez az újság. Hogy létezik és szeretik. Tudsz küzdeni ellene? Tudsz olyat mondani, amit meghallanak és megértenek? Nem kellett volna levelet küldeniük. Elég lett volna, ha egy Wynand Bannert küldenek. Egyszerűbb és világosabb lett volna. Elgondoltad már, hogy egy pár év múlva ez a rohadék Gail Wynand fogja uralni a világot? Csodálatos világ lesz.

– Keressünk egy helyet, ahol ihatunk valamit! – Jó – mondta Catherine -, keressünk. Annyira hideg van... Hát nem vagyok buta? Lemaradtam a Bácsi beszédéről, pedig annyira akartam hallani! – Nem volt semmi baj. A lány kimondta. Természetesen, annyi megbánással, amennyi kellett. Már túl is voltak rajta. – De veled akartam lenni, Peter... Veled akarok lenni, mindig! – A dolog még egy utolsót rándult, de nem a lány szavaiban, hanem abban, ami arra késztette, hogy ezt kimondja. Majd eltűnt, és Keating elmosolyodott; ujjai a lány csupasz csuklója után kutattak a kabátujj és a kesztyű között, és a lány bőre meleg volt... Jó néhány nap múlva meghallotta a hírt, amit már az egész városban beszéltek. E szerint, a tömeggyűlést követő napon Gail Wynand fizetésemelést adott Ellsworth Tooheynak. Toohey kikelt magából, és megpróbálta visszautasítani. – Nem tud engem megvesztegetni, Mr. Wynand! – mondta Toohey. – Ez nem megvesztegetés – felelte Wynand. – Ne álltassa magát! Amikor a sztrájk befejeződött, a félbeszakított építkezések nagy lendülettel indultak újra az egész városban.

Az ősforrás (Ayn Rand) - Alexandra Kiadó - Mai-Könyv.hu - Online könyváruház
Ayn rand az ősforrás live
Laparoszkópos sérvműtét vagy nyitott sérvműtét - mi a különbség?
Könyv: Ayn Rand: Az ősforrás
A csendőr és a csendőrlányok
Jóban rosszban forum.doctissimo
Ayn rand az ősforrás tv
Az aranyfonál benedek elek film
Olcsó szállás Párizs : Booking szállás - foglald le most!
Aprilia sr 50 variátor szíj
Ayn rand az ősforrás 4
39 hetes csípőfájdalom Szülés: az első fájások

Hosszú ideig beszélt. Elmagyarázta, miért nem lehet épülete homlokzatán klasszikus motívum. Elmagyarázta, miért kell egy hiteles épületnek, akár egy hiteles embernek egyetlen egésznek lennie, egyetlen hittel; miből áll az életforrás, bármely létező dolog vagy lény lényege, és miért – ha egyetlen rész is elárulja ezt a lényeget – válik halottá a dolog vagy a lény; és a földön miért a jó, a magasrendű és a nemes az egyetlen, amely önmagában teljes. Az elnök félbeszakította: – Mr. Roark, én egyetértek önnel. Arra nincs válasz, amiről ön beszél. De sajnos a gyakorlati életben az ember nem tud mindig ilyen tökéletesen következetes lenni. Az érzelem mindig jelen van, mint kiszámíthatatlan emberi tényező. Ezt nem küzdheti le a hideg logika. Ez a beszélgetés valójában felesleges. Egyetértek önnel, de nem tudok segíteni. Az ügy le van zárva. Ez volt a bizottság végső döntése – a szokásosnál hosszabbra nyúló megfontolás után, mint tudja. – Megengedik, hogy megjelenjek a bizottság előtt és beszéljek velük?

Görög templomok rézkarcai ékesítették a borításokat, túl kicsik ahhoz, hogy kivehetők legyenek, de az oszlopok, a timpanonok és a málladozó kő egyértelműen látszottak. Keatingnek, teljesen megmagyarázhatatlanul, az az érzése támadt, mintha, attól a pillanattól kezdve, hogy átlépte a küszöböt, egy futószalagon haladna. A futószalag a fogadóportáshoz szállította, aki egy telefonos kapcsolótáblánál ült, egy firenzei erkély fehér korlátja mögött. Ezután egy hatalmas műterem bejáratához érkezett. Hosszú, egyenes asztalokat látott, csavart rudak erdejét, melyek a mennyezetről ereszkedtek le, és zöld ernyős lámpákba torkolltak; rajzlapok óriási oszlopai tűntek fel előtte, sárga fiókos szekrények, papírok, bádogdobozok, mutatóba kirakott téglák tornyai, ragasztótégelyek és építési cégektől kapott naptárak halmai, legtöbbjükön meztelen nők képeivel. A műszaki rajzolók vezetője ráförmedt Keatingre, anélkül, hogy igazán megnézte volna, ki is az. Egyszerre unatkozott, és majd szétrepedt a tettvágytól.

Sokkal később felfigyelt egy szürke köpeny ráncaira, mely egy pár lapockához tapadt a hozzá legközelebb eső asztal fölött. Először óvatosan pillantott rá, majd kíváncsian, aztán örömmel, végül megvetéssel. Ettől az utolsó érzéstől Peter Keating ismét önmaga volt, és az emberiség iránti szeretet öntötte el. Nézte a sápadt arcot, a furcsa orrot, a csapott állon kitüremkedő bibircsókot, az asztal szélének préselt hasat. Imádta az ilyen látványt. Amit ez az ember tud, ő annál többre képes. Peter Keatingnek szüksége volt embertársaira. Amikor ismét a tervre pillantott, a mestermű hibái hirtelen megvilágosodtak. Egy magánház emeletéről készült. Látta, hogy az eltorzult előcsarnokok – minden látható cél nélkül – túl nagy teret foglalnak el. A szobák hosszú, téglalap alakú kolbászai sötétségre voltak ítélve. Jézus! – gondolta -, ezért már az első évben megbuktattak volna. Ezek után már gyorsan, könnyedén, hozzáértően és boldogan folytatta a munkát. Még ebéd előtt szerzett egy-két barátot a szobában, nem igazi barátokat ugyan, de alig látható magvakat szórt, melyekből barátságok születhetnek.

Ne akadályozd itt a munkát! Roark keresztülsétált a házon. Voltak pillanatok, amikor precízen, személytelenül adta az utasításokat, mintha nem is az ő háza lenne, hanem pusztán egy matematikai feladat; ilyenkor érezte a csövek és a szegecsek létét, míg önmaga eltűnt. Voltak pillanatok, amikor valami fellobbant benne, nem gondolat vagy érzés, hanem mintha valamiféle testi tűz lángja. Ilyenkor meg akart állni, hátradőlni, érezni önmaga valóságát az acélváz lényegében, mely homályosan nőtt köré, az ő tiszta, kiemelkedő testével a középpontban. Roark nem állt meg. Nyugodtan sétált tovább. De kezei elárulták, amit el akart rejteni. Kinyúlt, és keze lassan végigfutott a gerendákon és a kötéseken. A munkások észrevették. Azt mondták: – Ez a fickó szerelmes ebbe a házba. Nem tudja levenni róla a kezét. A munkások szerették Roarkot. A vállalkozó műszaki ellenőrei viszont nem szívlelték. Nehéz volt vállalkozót találni. A jobb cégek közül sokan visszautasították a megbízást. – Mi nem csinálunk ilyen munkát.

787998.com

Ayn Rand Az Ősforrás – Az Ősforrás (Ayn Rand) - Alexandra Kiadó - Mai-Könyv.Hu - Online Könyváruház

Ayn Rand: Az ősforrás (The Fountainhead) - Építészek a szépirodalomban I. - Dobozoló blog