Székelykáposzta kovászolt káposztából recept | Keress receptre vagy hozzávalóra 120 perc egyszerű megfizethető 4 adag Hozzávalók A kovászolt káposztához:1fejkáposzta2litervíz2eksóA pörkölthöz:1fejvörös hagymazsír1kgsertés lapocka1eksóborspirospaprikababérlevélőrölt köménytejföl Elkészítés A székelykáposzta elkészítéséhez a káposztát vékony csíkokra szeljük. Egy kb. 3-4 literes üvegbe rakjuk. Literenként 1 evőkanál sóval vizet forralunk fel és a káposztára öntjük. A sós vízzel felöntött káposztát a napra kitesszük, ahol legalább 5 napig érleljük. A tetejét egy kis tányérral lefedjük. A tetejére nem teszünk kenyeret. Öt nappal később megpucoljuk és felaprítjuk a hagymát. Egy kevés zsíron megdinszteljük, rádobjuk a felkockázott húst és fehéredésig kevergetjük, majd az összes fűszert hozzáadjuk és annyi vízzel felengedjük, ami ellepi. Ekkor levesszük a tűzről. Egy kerámia edénybe öntjük a káposztát, levével együtt, erre került a fűszeres hús. Összekeverjük, lefedjük és a hideg sütőbe rakjuk.
A szőlőlevél (tölgylevél, tormalevél, meggylevél, fekete tea) használatát, az élő hagyományon túl, leginkább a benne lévő, antimikróbás tanninok (polifenolok) indokolják. Romlási jelenségek A kovászolt termékek a magas só- és savtartalom miatt mikrobiológiai szempontból biztonságosak, azonban a magasabb nyári hőmérséklet, az alacsony sókoncentráció és a levegő, okozhatnak romlást. A háztartásokban leggyakrabban végzett uborkasavanyítás, kovászolás során a fő romlási jelenség a túlzott szén-dioxid képződés okozta üregesedés, puffadás, és a pektinhez kötődő, már tárgyalt puhulás. A nagyobb méretű, érettebb termések hajlamosabbak az üregesedésre. Nyári savanyú káposzta (recept) A tejsavas erjesztéshez a fejes káposztát 2-4 mm vékony csíkokra aprítjuk. A vágott káposztát hordóban, vagy kádban, kilogrammonként 20-25g sóval rétegezve helyezzük el. A rétegezést, sózást, tömörítést mindaddig folytatjuk, amíg a hordó meg nem telik. A káposzta leggyakoribb ízesítői a borókabogyó, egész bors, torma, kapor, kömény, koriander, babérlevél, borsikafű, hagyma, szeletelt alma és birsalma.
Menü Keresés Kezdőlap > Címkék kiírása Kezdőlap Kínálat Rólunk Termékek Galéria Hírek Kapcsolat Elérhetőség gödöllőisavanyúság Fácán sor 14. Gödöllő 2100 06209779821 Címkék savanyúság Savanyú káposzta Alma paprika Csemege uborka csalamádé Cékla Káposzta saláta Kovászos uborka savanyú káposzta kovászos uborka töltött © 2015 Minden jog fenntartva. Készíts ingyenes honlapotWebnode